FREEFLY SZABADESÉS NYUGATON
Úgy nézett ki mint bármely Boogie Skydive Arizonában. A kupolák teljesen ellepték Eloy kék egét. A hajtogatók és ponyváik beborították a hatogató területet. Európai és más idegen akcentussal beszélt angol szavak röpködtek a levegőben és betöltötték a hangárt. De ha bárki alaposabban körbe nézett, észre vehette, hogy a szokásostól eltérően, lényegesebben több a lötyögős ernyős ruha, mint a hagyományos. 175 versenyző érkezett a világ minden tájáról a Skydive arizonai harmadik éves szabadeső Freefly bajnokságára. (1998. nov. 24-30.ig.) Az utóbbi három évben ide jöttek, hogy „felderítsék” az eget, és új figurákat hozzanak létre. Természetesen ez sem volt kivétel.
KÜLÖNBÖZŐ SZPONZOROK
1996-ban a freeflyer bajnoka, Charles Bryan szervezet ezt az összejövetelt, abból a célból, hogy „összeröffenhessen” a haverokkal. – „10-s relókat ugrottunk, hisz addig még nem nagyon csináltak ilyet” – emlékszik vissza Bryan. Olyan nagy sikere volt az összejövetelnek, hogy a következő évben is sort kerítettek a megrendezésére. Bryan elgondolta, hogyha sikerül rátalálnia a 10-12 freeflyer ugróra, akkor azok fantasztikus dolgokat képesek az égen véghez vinni. Remélte, hogy a szponzorok nem lesznek szűkmarkúak egy ilyen ötlet megvalósításának hallatán. Reményei beváltak, 1000 ugrójegyet sikerült kerítenie. 10 legközelebbi tehetséges barátjával 100-t ugrottak fejenként két intenzív hét alatt. Több mint 50 ugró jelent meg az első rendezvényen 1996-ban. De a hard core ugrás, amit Bryan tervezett, nem valósult meg. „ – Nagyon nehéz össze hangolni tíz olyan embert akik általában nem vesznek részt ilyen szervezett ugrásokon.” – Bryan és partnere Mike vail ugrottak néhányat, és össze gyűjtöttek egy anyagra való filmet. Ez volt a II-s évkönyv. A film értékesítéséből befolyt összeg pótolta a rendezvény által termelt hiányt.
Tavaly előtt Charles Bryan újból megszervezet ezt a rendezvényt, de már kevésbé volt ambiciózus. Egy héten keresztül napi hat ugrást tervezett. Reklámozta a rendezvényt az USA-ban És Európában. 150 ugrót sikerült összegyűjtenie, de még mindig nem sikerült az összejövetelt olyan gördülékenyre megszerveznie mint ahogy azt szerette volna. Egy nagyobb horderejű szponzort is sikerült szereznie a Red Bull személyében. Egy Red Bull jeepet is kaptak, hogy majd azt kidobják egy repülőgépből.
A HARMADIK ÉV 1998
Bryan nem sokáig maradt Eloyban. Ő és vail a saját repterüket üzemeltették Lake Tahoeban. De a repteret télen be kellett zárni, így egy kisebb utazást tehettek Arizonába az első sivatagi fesztiválra. Bryan nem csinált nagy reklámot, csak néhány levelet küldött szét a nagyobb ugró területekre. 175 freeflyer képviseltette magát, még tengeren túlról is. Néhány nevesebb személy is megjelent, mint a Flyboys, Perris Valleyből, Knut Knecker Németországból, Sebastian Merian Franciaországból, Sylvain Turina és Stephanie Fardel Spanyolországból, és Omar Alhegelan az otthoni reptérről. Nem dobtak ki végül egyetlen autót sem a repülőgépből, de néhány újdonsággal előrukkoltak. Turina és Fardel saját ejtőernyős iskolát vezetnek Babylon néven Empuriabrava-ban. Ugyanakkor kifejlesztettek néhány játékot az ernyősök számára, „csöveket” és „bombákat” amelyeket már volt alkalmuk bemutatni az Espace Boogie-n Franciaországban az 1997-s nyáron. A csövek ötlete már 1992-ben megszületett, amikor egy „szél fesztivál” elnevezésű rendezvényen széllel kapcsolatos mutatványokat prezentáltak a közönségnek. Egy francia művész és egy német tervező mutatták be az erős turbinák által belobbantott csöveket. Turina és Fardel agyában akkor születtet meg az ötlet, hogy ezeket a csöveket ugyanilyen elven a levegőben zuhanás közben is kiválóan lehet használni. Elkészítették a csöveket F-111 anyagból, hosszuk több mint 15 láb és egy láb az átmérője. A cső vége egy gyűrűben végződik, melyet az ugró lábára erősítenek. Az ugró felgyűri az anyagot a gyűrűig,és amikor kiugrik a gépből akkor belobban a cső az ugró pedig fejjel lefelé zuhan. Mielőtt az ugró kinyitná a fő ernyőjét, leoldja a lábáról a gyűrűben végződő csövet, amely könnyedén földet ér. A csövek nagy térfogatú élénk színű anyagból készülnek, kellemes látványt nyújtva a használóiknak és a földről szemlélődőknek egyaránt. Turina és Fardel egy másik játékot is behoztak magukkal, melynek neve bomba. A bomba egy folyadék tartályból áll amely úgy néz ki, mint egy kishordó. Azonos sebességen zuhan a head-down ugrókkal. Ez a bomba el van látva egy biztonsági nyitó automatával és egy kisméretű körkupolás ernyővel. A beállított magasságon nem csak az ernyő nyílik ki hanem a víz is távozik a hordóból. Eloyban a hordót színes vízzel töltötték meg, hogy még látványosabb legyen.
NAGY RELÓK
Kezdő és haladó freeflyerek ugrottak kis csoportokban, amíg a szervezők nagy reló csoportokat állítottak fel azok részvételével, akik kezelni tudták ezt a stílust. Mindenki a maga felelősségére vehetett részt, csak alá kellett írni a részvételi szelvényt. Tehát bárki aki aláírta mehetett relózni. Omar Alhegelan aki az Arizonai Freeflight iskola vezetője egy állva ugró reló csapatot állított össze. Sokan úgy vélik, hogy a freefly stílus csak a fejen zuhanásból áll, de az állva zuhanás az egyik legnehezebb zuhanási módozat.
A szervezők 20-s majd később 43-s head-down relókat állítottak össze. De ezek a számok még nagyon messze állnak a hason zuhanók reló számaitól. A 70-s és a 80-s évek ejtőernyősei összehasonlították az akkori ejtőernyőzést a maival. A Skydive Arizona menedzsere, Bryan Burke szerint a hasi relósóktól nagyon sokat kehet tanulni a head-down relósoknak. A endezvényen bátorította freefly képviselőit, és azt tanácsolta, hogy ők is először a földön dolgozzák ki a részletes mozdulatsorokat, az ugrás folyamatát, és ezek után szálljanak fel.
Bryan nem szándékozik újabb freefly fesztivált rendezni az elkövetkezendőkben. Saját repterén szervezi a rendezvényeket. De három évig sikerült össze gyűjtenie olyan ernyősöket akik fejlődni akartak, és ez nem is rossz teljesítmény ahhoz képest, hogy csak a barátaival akart „összeröffenni”.
augusztus 22nd, 2009 at 15:27
udecupimec...
Karrine Steffans Video With Mr Marcus ...
szeptember 24th, 2009 at 20:11
evoxygimu...
marshall crash pictures ...