azon vagyunk, hogy tovább írjuk...

Az I. világháború idején az Amerikai Egyesült Államok ezredese (később tábornoka) William „Billy” Mitchell kitervelte az első légi ostromlást. Az volt cselfogásának lényege, hogy katonák ezreit ejtőernyőkkel szereli fel, és repülők százait veti be annak érdekében, hogy katonáit a német vonalakhoz juttassa, hogy szétzúzza az ellenség seregeit. Végül a külföldön állomásozó erők legfőbb vezetője engedélyezte a tervet, de nem tudták már alkalmazni a háború befejezése miatt. Később újrabírálták és alkalmazták Mitchell elképzelését a katonai szféra keretein belül.

A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT

A franciák komoly erőfeszítéseket tettek az ejtőernyőzés fejlesztése érdekében és már korán, 1911. táján ellátták ejtőernyőkkel a háborús pilótákat. A háború utáni korszakban komoly haladást értek el. Az angolok is jelentős lépéseket tettek az ejtőernyőgyártás terén.

Dayton-ban (USA, Ohio), az Amerikai Hadseregben a McCook Field ejtőernyős terv elismerést nyert, a Háború Szakasz felismerte az ejtőernyő fontosságát.

1919. április 28-án reggel izgatott csacsogás övezte McCook Field környékét. A pletykák az engedélyezett ejtőernyős tesztugrás körül forogtak. Hoffmann őrnagy megadta Les Irvinnek az engedélyt arra, hogy végrehajtsa az ugrást, így lehetőséget kapott arra, hogy történelmet csináljon. Valamilyen okból kifolyólag nem Floyd Smith hajthatta végre az ugrást (akinek elképzelései alapján indult ez az egész kísérlet).

Találgatni lehetett, hogy miért Irvin volt a választott, akinek volt ugyan némi ugrási tapasztalata. A döntés azonban politikai személyiségek elhatározásán múlott. Természetesen ezért Smith nagyon bosszús volt, annál is inkább, mert őt bízták meg a gép vezetésével.

Irvin 1500 lábról ugrott, néhány másodpercig zuhant, majd határozottan meghúzta az oldó zsinórt és nézte, amint ernyője tökéletesen kinyílt. Ernyője úgy működött, mint ahogy azt határozottan elképzelte, ahogy magyarázta a szkeptikusoknak az ernyő nyílási folyamatát. Ő volt az az első személy, aki szándékosan és hivatalosan sikeres ejtőernyős ugrást hajtott végre. Meglehetősen történelmi nap volt ez az április 28-a.

Az 1920-as és 30-as években nagy lépéseket tettek az ejtőernyő fejlesztés és használat terén. Rendszeresen végeztek teszteket, élettelen testekkel, könnyebb és nehezebb terhekkel, később emberekkel. A „kísérletezők” a biztonságra és a megnyugtató eredmények elérésére törekedtek. Mindemellett a bizonyíték egy eleme még hiányzott. Mi történne egy igazi vészhelyzet esetén, a lehető legmostohább körülmények között, olyan időben, amikor a pánik a legdominálóbb tényező?

1922. október 22-én a 27 éves Harold R. Harris hadnagy volt kijelölve a Mérnöki Hadosztályon, a Repüléstesztelési Részlegen, hogy kísérleti repülést végezzen. Harris hadnagy repülőtesztelés közben (2500 láb magasan) elveszítette uralmát a gép felett, nagyon intenzív, erős körülmények közepette. A gép elkezdett rázkódni, ekkor Harris feladta. A gép elkezdett zuhanni 150 mérföld/órás sebességgel a föld felé. A gép ugyanakkor kezdett részeire szétesni. Harrisnek hirtelen eszébe jutott az ejtőernyő, mint az egyetlen menekülési opciója. Hamar lecsatolta magát az ülésről és feltolta magát a kakasülőre. A tolongó légáramlat a szó szoros értelmében kiszakította Harrist a gépből (alacsony magasságon). Harris reménytelenül megrántotta az oldó zsinórt, hogy nyíljon az ernyője.

De a hevederen húzott még valamit. Újból próbálkozott a nyitással, de most már sikeresen. Néhány földi megfigyelő szerint ernyője kb. 200 lábon nyílt. Másodperceken belül sértetlenül sikerült landolnia. Ő volt az első ember, aki használta életmentés céljából a manuálisan nyitható ejtőernyőt, miután elhagyta zuhanó gépét. Később gyártók ezrei készítettek ernyőket. Életmentési célokra használták, ugyanakkor a repülési felszerelés részévé vált, megértették és elismerték használatát.

A németek először Hollandiában és Belgiumban használták 1940. májusában az ejtőernyős egységeiket.

4000 éves népmesék, tanok, történetek képezték a mai ejtőernyők és ejtőernyőzés háttérfüggönyét, kezdve a kockázatos ugrásokkal alacsony építményekről használva, egészen a véletlen feltalálásokig.

Ma a 15.000 lábról végrehajtott ugrások rutinosak, a felszerelések és technikák nagyon kifinomult, fejlett rendszert alkotnak.

Az 1950-es évek elején Amerikának csak néhánytucat gyakorlott ejtőernyőse volt, akik hanyagul létrehozott klubok tagjai voltak. Néhány ember kis szakértelemmel, de nagy elvárásokkal.

Azóta az ejtőernyős sport képe alaposan megváltozott, ma már több mint 30.000 amerikai ejtőernyős van, akik évente több, mint 2.000.000 ugrást hajtanak végre. Az ejtőernyőzés ma már más országokban is lényegesen fejlettebb.

Ez a sport napjainkban már biztonságossá vált. Az Egyesült Államok Ejtőernyős Egyesülete kimutatta, hogy az ejtőernyőzés semmivel sem veszélyesebb, mint a többi sportág.

Írta: Jim Bates